top of page
Paper Packaging

Szeretünk kapni

A lelkünk mélyén tudjuk, hogy szeretünk kapni. A megajándékozottság érzése feltölt. Amikor kapunk, azt érezzük, hogy elfogadnak bennünket, számít, akik vagyunk, az élet érdemesnek tart ennek az életnek az élésére.

Aki azt mondja most, hogy "de én adni jobban szeretek!" az is az adás örömét kapja. Gondolj bele, hogy hiába adnál, ha nem fogadná el a másik, azaz nem tudnál adni. Nem kapnád meg az adás örömének az érzését.

Ezért ez az oldal azoknak hivatott létrejönni, akik először csak a kapás témakörben szeretnének részt venni.

A későbbiekben már előfordulhat, hogy szívesen adsz te is (jelen esetben az ülések, kurzusok megvásárlásával pénzt, az őszinte önfeltárásodat, a létezésed apró részleteit), de addig is, fogadd be, amit itt találsz. Folyamatosan fogom feltölteni az ingyenes tartalmakat.

Fontos, hogy minden annyit ér, amennyit ki tudunk venni belőle.

Egy ingyenes tartalomból is ki lehet venni 100 százalékot is és akár semmit sem.

 

Jó hír, hogy minden rajtad áll!

A rossz hír, hogy minden rajtad áll!

Ingyenes 5 napos önreflexiós feladatsor, hogy ráláss a nézőpontjaidra.

Nézőpontjaink összessége az életünk alapkövei, ezért ennek tudatosítása alapvető a fejlődés során. Minél többet vagy a jelenben, ahol megfigyeled a gondolkodásodat, annál gyorsabban fogsz új eredményeket elérni.

Mel Robbins 5 másodperces szabálya

Gyors segítség, ha szeretnél azonnal a változás útjára lépni.

Férfiaknak tippek, trükkök ismerkedéshez tőlem

Gyors segítség, ha randizás előtt állsz.

Magadba fektesd az energiáidat!

Miért mennek tönkre a kapcsolataid?

Mit ad egy nő a párkapcsolatban?

Rövid válasz egy férfi kérdésére.

Coaching Szeged.JPG

A pénzről

Legtöbb nézőpontunk és nehézségünk a pénzzel kapcsolatban van. Ez az a zóna, ahol a leginkább érzékeljük a megakadást, problémákat és nehezen hisszük el, hogy a pénz alapvetően lehetőség. Lehetőség arra, hogy nagyszerűbb választásaink legyenek, jobb étel, ruházat, jobb életkörülmények. De amíg a körforgásban vagyunk a pénzügyi nehézségekkel, addig minden egyes pillanatunk bizonyítja, hogy a pénzzel gond van.

Ezért most ajánlok neked valamit, apró trükkök, melyek nagy biztonsággal pozitív irányba fogják kimozdítani a pénzügyi valóságodat. Légytürelmes. sok évtizednyi hitrendszer elmozdításához idő kell, de ha te gyors vagy, akkor ne fog vissza magad és változtass minden nap többször is.

- Tegyél félre minden beáramló pénzből 2-10 %-ot egy helyre (doboz, bankszámla, boríték) és NE KÖLTSD el. Ennek a faladatnak az elvégzése a pénzügyi birtoklást tanítja neked. Garantáltan változni fognak a pénzügyeid. Ha most azt mondod, hogy neked nincs még 1000 forintod sem erre a célra, akkor tegyél félre 100-at. Ha még azt sem szeretnéd, akkor csak tudatosítsd, hogy te nem csinálod, tehát a helyzetet te tartod fenn!

- Vegyél mindenből egy kicsit (vagy akár nagyon) jobb minőségűt. Például, ha eddig egy olcsóbb csokoládét vettél, mert arra telt, de már egy ideje szeretnéd azt a drágább, de jobb minőségű csokoládét, tedd meg! A pénz nagyszerűbb felhasználása elhozza  a pénz örömét és napról - napra fogod letenni azokat a nézőpontokat, hogy nem érdemled meg. Többek között a pénzt sem. Ez a feladat a pénz kiáramlását tanítja neked, amit érdemes ugyanolyan könnyedséggel kezelni, mint  a beáramlást. Lássuk az én példámat a beáramlásról:

- Van egy díjazásom, ez nem vita tárgya. Neked is van a munkádért cserébe, ez sem vita tárgya. Ez a tanulmányaim, a hely fenntartása, az életem élésének a záloga. Valaki felszisszen, valaki a farzsebéből veszi elő.

Én személy szerint megkövetelem magamtól, hogy elkérjem az ülésekért ezt az összeget és ezzel üzenem azt is, hogy teljesen és totálisan tudom, hogy képes vagy ezt az összeget magadba fektetni. A jövődbe fektetsz.

Ezzel kapcsolatban egy rövid hanganyagot bővebben később

itt hallgathatsz.

Ha pedig arra gondolsz, hogy egyedül is megoldod ezt (az elmúlt énképemre visszatekintve), csak azt a kérdést tedd fel, hogy jó helyen vagy-e jelenleg? Úgy élsz-e ahogyan szeretnél, az valósul-e meg, amit élni szeretnél? Ha a válasz igen, akkor megy magadtól is. Ha a válasz nem, akkor nyilvánvalóan eddig jutottál azzal, akit te magadnak gondolsz. Eddig és nem tovább.

Mernél-e mást álmodni a jövődbe?

bottom of page